Print this page

Közelség - Kránicz Bence interjúja

Kránicz Bence interjúja a Nők Lapja Caféban.

Tavaly jelent meg a Közelség című könyved, ami nem önéletrajz és nem is fikció, inkább különféle életvezetési eszmefuttatások, tapasztalatok, tanácsok gyűjteménye. Miért írtad ezt a könyvet, és miért ilyen könyvet írtál?

Néhány írás a könyvből már korábban megjelent, de miután azt látom, túl sokszor  megyünk el fontos gondolatok mellett,  szerettem volna a már megjelentekből és az új írásokból is kiemelni néhányat közülük újragondolásra.  A gyorsnak tartott élet miatt csak súrló pillantást vetünk bizonyos dolgokra, még akkor sem állunk meg miattuk, ha igazi, jó érzéseket adnak  nekünk. Úgy érezzük, értjük, tudunk róla, de valójában csak ritkán éljük át azt, ami elér bennünket. A megértés szabadság. Hogyan jutunk hozzá? Erről írok. Az utakat láttatva, amik lényegi felismeréseinkhez vezethetnek. Szerintem ez a művészet egyik feladata. A könyv hármas egységekből áll: bizonyos gondolatok kiemelése után azt mondom el, én magam hogyan, milyen megéléseken keresztül értettem meg azt, amit a lapokon megosztok. Aztán harmadikként jön az az írás, amiből a gondolatiságot kiemeltem. Ezek a részek előadhatók.

Miért fogalmaztál úgy, hogy „gyorsnak tartott világ”?

Attól, hogy mi pörgünk, még nem lesz valami gyors. Ha átgondolatlanul terheljük magukat fölösleges dolgokkal, figyelmetlenek lesznek a vállalásaink, kapkodó a lét.

 

Hozzá akartad lassítani az olvasót ahhoz a figyelemhez, amit te tudsz adni?

Dehogy. Az kényszerítés lenne. Pont a választás szabadságáról beszélek. Arról, hogy mindig van választás. Arról,  hogy lehet máshogy választani. Ha valaki a könyvem olvasása közben úgy érzi, egy időre leteszi, és napokat szán a leírtak átgondolására – ilyet is hallottam –, a lelassulás előfordulhat, de ezt okozni nem volt célom. Nekem nyilván nagy öröm, ha olvasása közben valakiben valamilyen változás történik.

 

Mióta vágysz arra, hogy tanácsokat adj másoknak, vagy közvetítsd azt, ahogyan te élsz?

Találtál a könyvben tanácsokat?

 

Írsz olyasmiről, ami neked bevált.

Volt, aki felületes olvasással életrajzi könyvnek látta a Közelséget. Nem az. Magammal példálózom, ha szükséges, az igaz. Ettől lesz érthető, én magam hogyan kerestem, találtam érvényes igazságokat. Akár olyasmik ellenében, amit mindenki evidenciaként fogad el, és észre sem veszi, hogy azt  igazságként megélve, nem találhatja meg a valódiságot. Tanáccsal hogy szolgálhatnék? Egy lány azt mondta, soha nem fogja elolvasni az „Áldassék a férfi” című írásomat. Értem őt, mert látom, mennyien maradnak egyedül az elköteleződéstől tartva. Ha én viszont látom, élem, van hozzá eszközöm, akkor elmondom, milyen fontos a másik ember csodálata.

 

Át lehet adni ilyen jellegű tapasztalatokat, megéléseket egy könyvben?

Úgy érzem, igen. Amibe szinte gyerekfejjel kezdtem, azzal másokat mára a kétévestől a kilencvenévesig meg tudtam szólítani. Lehet, valaki életében először találkozik össze velem a könyvön keresztül. Talán utána meghallgatja valamelyik dalomat is. Mások a dalok miatt találnak rá a könyvre. Van és lesz olyan, akihez sosem érek el. Lesz, akinek csak a gyerekei számára készült zenei anyag miatt válik érdekessé az, hogy másról mit gondolok. Ezek mind találkozási pontok. Ezek megteremtése miatt született minden, ami valaha tőlem mások felé útjára indult.

 

Ezzel a könyvvel újra akartad definiálni magad? Hogy ne csak énekesnőként gondoljanak rád, hanem többet is mutass magadból?

Bennem ez máshogy él. Egyenes volt az utam, 13 éves koromtól ahhoz szoktam, hogy megnyilvánulhatok. Akármilyen módot választottam is hozzá, a megnyilvánulásból mindig magukkal vihettek valamit azok, akik vágyták. Ez a könyv ennek a folyamnak a része. Mindannak, amit eddig is láthattak, hallhattak tőlem.

 

Az nem érdekel téged, hogy a pályádat kommentáld egy könyvben? Ahogyan te láttad azt a korszakot?

Egyáltalán nem, mert az csak egy adathalmaz. Abból alkotni nem lehet. Persze izgalmas, gyönyörű történések rajzolták azt, amit korszaknak hívsz, de összegzésük nem lehet több néhány megtörtént tény gyűjteményénél. Mindig van tovább. Kell, hogy legyen továbblépés. Ha ezt nem tudom magamhoz képest megtenni, akkor azt gondolom, inkább semmit sem kell mutatnom.

 

Idegesít vagy untat, ha a múltadról kérdeznek?

Egyáltalán nem. A múlttal, a múltammal való azonosítás, az arra tett kísérlet az, amit nem szeretek. Az behatárol. Egy különleges Szakcsi-zenére írt dalomban a Voltvanlesz világról énekelek. A múltból érkezve éljük a jelent, a jövő teremtéséért. Ez az életünk: voltvanlesz történéseink sora. Lehetőségeink tárháza. Egyensúlyi helyzetünk záloga. Ami ettől eltér, az a kibillenés felé visz. Az pedig elégedetlenséget, értetlenséget, keveslést, kiábrándultságot hoz. A Voltvanlesz világban a helyén van a megtörtént, a jelen történés és ami majd még történik. Ott nem zavar meg, ha nem az van, ami már volt. Nem szomorít el, hogy ami most történik, az nem hasonlít az egykor voltra. Nem rémiszt, hogy ami most van, lehet, hogy sosem lesz a jövőben.

 

Milyen kapcsolatban vagy ma a zenével?

Szoros kapcsolatban. A zenével való megmutatkozáshoz a továbblépés teljességét keresem. Azt, amit a könyvnél megtaláltam. Ez foglalkoztat. Nagyon örültem annak, ahogy a lemezeim követték egymást: a nagy dalszerzőkkel, Demjén Ferenccel, Presser Gáborral való közös munka után jelenhettek meg a magamnak írt dalok. De azt a korszaknak nem sikerült igazán érvényesíteni, pedig kiadói oldalról nagyon sok, valódi segítséget kaptam. Addigra már nagyon felerősödött a popzenei ipar üzleti jellege.

Az újonnan indult dalszerzői utam akkor kezdődött. Az útkeresés sosem volt könnyű. Senkinek. Valami lényegi változást okozni még kevésbé, pedig a kihívás abban van. Az érdekel. Tudtad, hogy Frank Zappa azt mondta, hogy a slágerlisták megjelenésével megpecsételődött a kísérletezés sorsa a popzenében?

 

Hallottál mostanában olyan zenét, ami inspirált?

Sok nagyszerű teljesítmény van, de gyakran olyan anyagi erőforrás van mögötte, ami itthon megteremthetetlen, itt, ahol óriási feladat egy zenekar összetartására az anyagiakat biztosítani, mondjuk, egy nagy koncert előtti hosszabb próbafolyamatra. Sok előadót hallgatok, akik nem énekes szólisták, mert ők kísérletezőbbek maradtak. Herbie Hancock Lehetőségek című filmje egy együttműködési folyamatot kísér végig. Többnyire fiatal tehetségekkel ül be a stúdióba valami új létrehozásáért. Ez az attitűd maga a zene. Yo-Yo Ma Selyemút Projektjéről is készült egy dokumentumfilm, aki a világot bejárva kereste létrehozásához a tehetségeket. Mindketten láttatják filmjükben, hogy a zenélés nagyon magas szintű társas viszony. Ez a szemlélet izgat engem.

 

Hallgatsz olyan énekesnőket, akik hozzád hasonlóan énekes szólisták és dalszerzők is? Mondjuk Lady Gagát, Lana Del Reyt, Harcsa Veronikát?

Lady Gaga lenyűgöző. Hallottad, ahogy Stinget énekel Stingnek? Lefekszel tőle. Stílusok között járkál, nem akármilyen szinteken. Őt például végtelenül nagyra becsülöm.

 

Az előbb beszéltél arról, hogy a zenére mint fontos társas viszonyra tekintesz. Kikkel szövődtek a legfontosabb alkotói kapcsolataid a pályádon?

Nagyon kevés emberrel. A továbblépést is az nehezíti, hogy kevesekkel lehet olyan zenei szövetséget kötni, ahol szinte magától működnek a dolgok. Kislány voltam, amikor Bágya Andrással megismerkedtem rádióstúdiós növendékként, közel ötven év korkülönbség volt köztünk. Zeneóriás volt. A hagyományos tánczenéhez kötik a nevét azok, akik nem ismerték jól. Ő mutatta meg nekem Barbra Streisandot. Rávezetett, mit jelent előadónak lenni. Akit említenék, pedig sosem dolgoztunk együtt, az Baló István, aki jazzt dobol. A zenei pályán egyedüliként őt láttam kétkezi munkát vállalni azért, hogy kitarthasson az álmai mellett, és azt játszhassa, amit szeretne. Talán nehéz érteni, de ez is zenei hatás, mert meghatározza, hogyan és mitől vagy zenész. Gábor, Presser Gábor pedig minden szempontból különleges. Abban a világban, ahol a legnagyobb zenészek és rendezők is folyton alá-fölérendeltségi helyzetekbe kényszerítik egymást, ő, aki az adottságai, zenei tudása, érzelmi intelligenciája, énekesértési képessége alapján is kiemelkedik, ezt nem ismeri. Ez a nagyság. Ennek óriási értéke van. Ezért mondtam neked, eszembe se lett volna a könyv olvasóit bármire rávenni, mert pontosan tudom, milyen kevesen vannak, akik ne akarnának alkotás, létrehozás, akár tanítás közben, ilyen vagy olyan irányba lökni. Az is ritkaság, ahogy az egykori Babos-tanítványok Gyuszitól fejlődésükhöz szabadságot kaptak, hogy zeneileg azzá legyenek, amivé csak szeretnének.

 

A könyvben írod és az előbb is beszéltél róla, hogy későn kezdted énekelni a saját dalszövegeidet. Addig férfiak gondolatait tolmácsoltad, amelyeket magadéként kezeltél, otthonosnak éreztél. Ha ma kezdenéd a pályát, igyekeznél saját szövegekkel ismertté válni?

Nem hiszem, de fontos kérdés! Nagyon nagy dolognak gondolom, hogy eljutottam a pályámnak erre a szakaszára, de az előadóművészi lét nem kerülheti meg a másik alkotásainak magas szintű továbbadását. Ez óriási és gyönyörűséges feladat, amiről ma sem mondanék le. Megtanultam, mit tiszteljek egy másik ember létrehozásában.

 

2018-ból visszatekintve, a #metoo-mozgalom miatt elindult párbeszéd után problematikusnak látod a férfiszövegeket éneklő nők modelljét?

Zászlóra tűzhető! Ha nincs elég problémánk, gyártsunk? De tudod, én azt írom: áldassék a férfi... Nagyon sokféle cenzúra van, nagyon sokféle módon próbálták már megtörni egy másik ember szárnyalását. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Annyi ilyesfajta kísérletet kényszerültünk már kikerülni a világban...Ilyen szempontból nem olyan nagy a változás: ma a pénz, az eladás a szabályrendszer, ami ugyanúgy kicselezésre vár, mint más időkben egy politikai színtér miatt beállt helyzet.

 

A magyarock története című könyv szerzői azt írják, a hetvenes években a hazai szólisták gyorsan eltűntek a nyilvánosságból, ha nem találtak maguknak kísérőzenekart, vagy képtelenek voltak az önmenedzselésre. De volt, akinek sikerült kitörnie – itt téged említenek a legfontosabb példaként. Szerinted mi tett rá alkalmassá téged, hogy kitörj?

Azt hiszem, az adásvágy, ami nagyon pici koromtól megvolt bennem. A tiszta szándékú másik felé fordulás vágya.

 

A nyolcvanas évek végén az Évtized énekesnője lettél, külföldön több zenei fesztivált is nyertél. Érezted úgy, hogy megrészegít a siker?

Úgy nézek ki? Át sem villant a fejemen. Villachban a fesztivál utáni reggeli újság szalagcíme ez volt: jött, látott, győzött. Pedig oda sem győzni mentem. Kispados voltam. Egy megbetegedett angol énekesnő helyére ugrottam be.

 

Azt nyilatkoztad, lett volna lehetőséged külföldön maradni, de fontosnak tartottad, hogy itthon átadd a kinti tapasztalataidat. Mit sikerült átadnod, mit híreszteltél itthon?

Hogy minden lehetséges. Azt, hogy a körülmények hatalma erőteljes, de nem feltétlenül érvényes. Még a popzene színtere és hirdetett szabályai ellenére is van lehetőség kivételes létrehozásokra a műfaj keretein belül. Komoly szakmai  tapasztalások voltak ezek az utak.

 

Éveken át szerepet vállaltál jótékonysági munkában. Ma van olyan társadalmi ügy, ami mellé odaállnál?

Jó volt úgy ellátni ezeket a feladatokat, hogy tisztán társadalmi szerepvállalásról volt szó. Az ügyek hasznossága a politika fölé emelte a tevékenységet. A mostani helyzetben nagyon nehéz lenne olyan színteret találni, ahol ilyesmit politikától mentesen lehetne végezni. Annyira átpolitizálódott minden, hogy nekem most nincs is olyan ügy a látóteremben, amibe anélkül bárki belefoghatna.

 

A könyvedben sokszor rövid, enigmatikus mondatokban fogalmazol. Ha ezeket még tovább párolnánk, és csak három szóban mondhatnád el, mit képvisel ma Katona Klári, mit mondanál?

Élet, élet, élet!