Egy héttel korábban beszélgettem vele. Még nem tudott a díjról.
Kérdezett. Engem is kérdezett, miközben gondolatait fogalmazgatta.
Kérdezett. A kezdők nehézségeiről. A zenélésről. A lehetőségek esetlegességéről. Az egykorúak egymástól való eltávolodásának miértjeiről.
És újra kérdezett. A megoldásokról.
Mert a tavaly készült magyar film legjobb női epizodistája zenész lesz. Trombitás. Rajta van az úton. Ha sokszor nem is érzi.

Nem is fogod... - mondtam, szinte csak magamnak.
Nem is az a dolgod. Egyikünké sem. Erről talán még sosem beszéltem senkinek. Nem is szokták kérdezni. Pedig sok mindenre rájöttem. Rájöttem. Mert nem tanították. Ezt sem. Hát figyelni kell. Tudod?
Ha valaki partnernek tekint – függetlenül attól, hogy a saját érzéseid szerint hol tartasz – az a legtöbb.
Hidd el, Balog! Sokkal több nincs.
Az emberek nincsenek berendezkedve egymás segítésére. Beszélni sem nagyon beszélnek. Főleg fontos dolgokról. Legtöbbször csak összezavarnak. A sok lényegtelennel. Persze lehet, hogy ez azért alakult így, mert kevesen hallanak  i g a z á n. Talán ezért is hallgatnak. S hogy tényleg ettől van vagy sem, nem tudom. De nem is gyámolítanak. Téged nem is kell. Pedig tudom, te úgy érzed, rászorulsz. Ne félj, én is! De majd beletanulsz a megoldásokba. Enélkül is. Előbb vagy utóbb. Nem baj, ha lassan megy.
Közben annyi mindent megtanul az ember.
A válságoktól meg úgysem menthet meg semmi. A tehetség ahhoz kevés.
S nem is arra való. Tehetségünk amúgy is csak egy másik ember számára igazi meggyőző erő. A bizonytalanságok – amikről azt hisszük, biztos mások hiánya, a körülmények hatalma meg ilyesmik miatt van – ha valami sikerül, átmenetileg megszűnnek. Figyelsz? Átmenetileg. Aztán? – kérdeznéd. Visszajönnek, elmúlnak. Visszajönnek, elmúlnak. Elmúlnak, de visszajönnek.
S közben történik  m i n d e n. A foglalt szavak, színek, hangok, mondatok ellenére kimondott, megfestett, kiénekelt újak. Tökéletesek és tökéletlenek.
A másoknak tökéletesek számodra hányszor lesznek kevesek! Míg a neked tökéletesek másoknak érthetetlenek. Ilyen az egész. A tökéletes folyamatos tökéletlensége. Ettől nem nyugszunk, sosem. Mert mások által minden megkérdőjelezhető. Amit csak most kezdtél, amit folytatsz vagy épp befejeztél. Nem baj. Ne sajnáld. Amit tudsz, mindennél fontosabb.
A többiről? Majd máskor. De tudd: amíg játszol, valaki mindig hallani fog. 

Világok határán címmel, Bélafalvi Balázs operatőr filmverset készített a Kép-Világ Alapítvány felkérésére. Első vetítése a 25. Magyar Filmszemlén, február 7-én lesz a Budapest Kongresszusi Központban. A film zenéjét Balog Mari írta.

 Magyar Hírlap, 1994. február 2.